2012. augusztus 16., csütörtök

Indulás


Kimentünk időben a repülőtérre, és miután a nagyon pörgős  átvizsáláson is túl voltunk mehettünk is a Ryanair Billundi járatához, mert a kapu már nyitva volt…Igen ám, de arra akkor még senki nem gondolt hogy egy bő 20 percet bizony ott fogunk állni. A gép kb. 10 perc késéssel indult mire mindenki helyet foglalt, elpakolta a cuccait, és lenyugodott.
Az út nem volt hosszú sikerült kb. 10 percet hozni a késésen is, úgyhogy végül 10perc késéssel de megérkeztünk Billundba. A reptér közvetlenül Legoland mellett van. Úgyhogy ha valaki oda tart abszolút nincs nehéz dolga.
Aztán jött a bonyolultabbik része az útnak, kb, 20 percet vártam és a 43as busszal elmentem Vejle-be, ahol vonatra szálltam Fredericiáig.  A jegyek 58 illetve 48 korona voltak, de a vonatjeggyel eljutottam egészen Snoghojig, mert valami zóna alapú jegy volt, persze az is lehet hogy csak rendes volt a buszsöfőr.
Pontban 18:30kor megérkeztem a suliba, ahol eleinte elég félszegen keresgéltem valami ismerős arcot, akit megkérdezhetek hogy na akkor most mi van…Idővel találtam is, először a fő tanárunkat akik egy elég érdekes figura, de szerzett nekem szobakulcsot.
Egy egyágyas szobában vagyok, 23as számú, rögtön mellettem van Wc, és zuhanyzó(amit még senki nem használt szerintem, mert volt benne egy seprő, na most én azt kivettem, és áttettem máshova, és jéééé)
Kezdem belakni a szobát, de nem volt erőm tegnap teljese kipakolni, annyi minden van még.
Tegnap volt az ismerkedési est 3. része, amin már én is részt vettem, tök jó volt mert nyert a csapatunk, aminek én is elég sok pontot hoztam egy helyesen megválaszolt kérdéssel…Mi volt a válasz? Persze hogy Lars von Trier, tényleg mi más… maximum Mads Mikkelsen lehetett volna mégJ
Úgyhogy mehetünk majd moziba, azt még nem tudom pontosan hová, de így azért ki lehet majd bírni:D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése