A hétfő reggel itt is hétfő reggel...korán kell kelni, iskolába kell menni, de szerencsére ez az érzet azért hamar eltűnik amikor találkozunk az "osztálytársakkal" akik még fáradtabbak:)
Tegnap este elhatároztuk hogy alszunk, hát persze, este közös Batman, aztán még filmnézés a szobában, szóval ez a négy hónap határozottan nem az alvásról fog szólni, persze amit este elvesztünk azt délután a fűben fekvéssel visszanyerjük...sose voltam még ilyen barna mint most...látszik a pánt, a póló széle, minden!
Ma angol órával kezdtünk, ahol szövegértésről volt szó, és magáról az olvasásról. Kiszúrtam hogy van egy Zafón könyv a polcon amit még nem olvastam, úgyhogy fel is jött velem a szobába. Gondolom majd beszélnünk kell róla valamennyit a többieknek...
Beszélgettem a tanárunkkal is, úgyhogy hamar kiderült hogy ott van ez a dolog velem és a filmmel, egyből meg is lett az első projektem, előadást fogok tartani a többieknek a filmről...még nem tudom hogy fogom csinálni hogy ők is megértsék, de valahogy olyan gimisre kell...szójegyzékkel hogy tanuljanak belőle valamit:)
Délután "sport" óra volt, ami azt jelentette hogy elsétáltunk a nagyon messze levő second hand shopba, ahol meg lehet venni más ember szemetét...nem annyira volt jó, visszafelé pedig szokásos módon bolt a csehekkel...Minden nagyon messze van, úgyhogy nagyon sokat sétálunk, akarva akaratlanul is...Ráadásul van vagy 30 fok, azt mondták hogy nagyon régen volt ilyen meleg itt...Köszi,azért jöttem skandináviába hogy ne legyen melegem...Szóval ez nem jött be
Rékának születésnapja van, énekeltünk neki, kapott egy láva lámpát, és este lehet hogy koccintunk az egészségére... vettünk neki gyerekpezsgőt:)
Ma nem tudom mit csinálunk, szerintem lemegyünk a partra, csehül tanulunk, aztán vacsora, hamar elmegy a nap. Dolgozom még kicsit, befejezem a tegnapi filmet, lehet hogy olvasok, és ennyi volt. Folyt.Köv. holnap
:DDDD csehül tanulunk:D
VálaszTörlésszeretem a bejegyzéseket, és azért aludj is néha:P bár arra van még időd!