Azt hiszem a napokban még Frank Sinatra is sorra kerül, milyen lenne a karácsony nélkülük:)
Igazából nem sok minden történt márciusban, ha csak az nem hogy belógtam az ELTÉre Anikó filmes órájára, ami egy forgalmazós kurzus volt, ezzel kicsit kiegészítettem a tanfolyamon tanultakat. Tök unalmasnak hangzik de amúgy nem volt az, volt Uránia, meg Aréna bejárás, ami mindig vicces, mert általában találkozom ismerősökkel, a régi munkahelyek miatt. Imax gépház, stb. stb.
Március végén jött a képbe a magyarhangya is. Ha nem vagyok ott azon az órán valószínűleg nem ismerem meg őket.
Megvettük április elején a VOLT jegyeket, lefoglaltuk a szállást, és tudtuk előre hogy nagyon jó három nap vár majd ránk.
Voltam Ákos klippremieren a Puskinban, nagyon kevesen voltunk, hála a nyereményjátéknak ami szerintem nem jutott el kellőképpen az emberekhez, vagy nem értek rá, vagy nem is tudom, de legalább nem volt tömeg. Természetesen amikor odaértünk egyből a gépház felé indultam, hát nem arra kellett:)
Ez a hét amúgy is olyan nyereményes volt:) Jameson whiskey, amit végül nem én ittam meg, MaxFactor csomag, amit még mindig használok, csupa hasznos és haszontalan dolog.
Ipig személyében új családtaggal bővült a szobám, aki azóta is nagyon hasznos. Telefont tölt, és zenél amikor csak kérem tőle.
Továbbra is győzködtem magam arról hogy írni kell a szakdolgozatot, ami több kevesebb sikerrel működött is, kivételesen nem az utolsó pillanatra maradt minden. De a fél ELTE kurzust beleírtam...
Május-Június holnap, év végére, végig írom az évet:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése