Harry Potter és a halál ereklyéi

A bejegyzés címe egyértelmű. Nagyjából most minden erről szól. Bevételi rekordok dőlnek meg sorra, legyen az premier, éjféli vetítés, heti nézőszám vagy bármi. Nem gondolom hogy ez meglepő lenne, sőt. Nem tudok hirtelen olyan filmet mondani ami felvehetné vele a versenyt. Nem azért mert olyan jó, olyan ügyesek a színészek, vagy mert annyira megújítaná a filmnyelvet. Abszolút nem erről van szó, inkább csak arról hogy ez az a történet amihez az elmúlt 10-12 évben szinte mindenkinek köze volt. Az én generációmnak pedig különösen.

Először általános iskolában ismerkedtem meg a varázslóvilággal, és azonnal magával ragadott. Emlékszem hogy a tömegközlekedésen szinte minden második ember kezében valamelyik kötet volt. Jó érzés volt, hogy mindenki olvas. Azóta sem sikerült ez sajnos egy könyvnek sem. Az Alkonyat széria próbálkozik, de más az üzenet, más a célcsoport.

A Harry Potter 7 kötete csupa jó dologra tanította az embert. Szerettem vele felnőni.

De most vége van. Ez nem szomorú érzés, csak furcsa. Olyan üres, mint amikor egy jó könyv végére ér az ember, olvasná még tovább de már nem lehet, mert nincs több oldal. Amikor vége lett a filmnek, megkönnyeztük, mindhárman akik mentünk. Őszintén. Nem csak a történet befejezését. Hanem ennek az egész időszaknak a lezárását. Tényleg furcsa volt, de jól esett.

Szerettem a könyvekkel és a filmekkel felnőni. Örülök hogy része volt az elmúlt 10 évnek.

Köszönöm.